Pereg az idő homokja,
ecsetje ezüst szálakat rejt,
még sűrű hajunkba.
A pimasz kósza szél,
ráncokat fest kedves arcunkra.
Lelkünkben cseppkövek lettek,
múltunk apró darabjai,
és szívünk magába szívta,
boldogságunk megannyi
apró pillanatát.
Fiatalságunk önfeledt percei…
Mikor sírtunk, könnyünk sós volt.
Ha szerettünk, az olyan
nagyon jó volt.
Chert hallgattuk, a fűben álmodtunk,
esőben utcán táncoltunk.
Parkban csókolóztunk, kéz
a kézben jártunk, kifulladásig szerettünk,
szépek és bolondok,
a képeken mi voltunk.
-…messze jutottunk…
és a film, forog tovább…