Tűz táncolt előttem a nyári éjben,
szoknyájából megannyi apró arany
csillag született.
Mozdulatlanul néztem,
ahogy vörösen sárgán ragyogón emészti, tûz a fát.
Körbe fonta átölelte, lángjával simogatta
csókolta szerette,
Fényük, mint óriás fáklya égre tört
forróság  nászi táncuk egyre nõtt.
Fa pattogva, dalolva táplálta õt
halálos táncuk messze égen izzón fénylett…
Haladt az éj lassan tova
mindent elfedett leplével a hûs éjszaka
Hol tûz volt,
most csak apró parázs, hamu.
Füst szemembe száll, könnyem csillanva földre hull,
Körülöttem csend és sötét                                                                                                                       

Alszik az éj…