Magamat keresztre szögezem
fejemre tűzből koronát teszek,
szívem kitépem, hideg kövekre vetem.
Hollók éles csőrével sebemet tépetem,
szemem, sötét üregéből
véres könny folyik, haldokló lelkem
csendesen fohászkodik…

Testem átszővöm szöges dróttal
szakadjon, a húsom vérezzem.
Csontjaimat, inaimat a kutyák tépjék,
törjék, rágják széjjel.

Megmaradt torzómat kerékbe törőm,
és azt mi voltam valaha mély verembe lökőm.
A félelem nem maradt bennem arcomon keveredik
vérem, könnyemmel.
Ahova az út visz,
engedj hát el… 

Csak kísérteteim,
hűségesek.
Holt remények fájó szerelemek
megsebzett életek.
Utam visszafordul
lassan elmerül önmagába…
…halálom csak, magányom
végső útitársa.

Lelkem álljon némán
testetlen
angyal szárnya érintsen
áldását érezzem.