Szívemben az ezüst szikrák,
mint megannyi fényes csillag,
szelíd nyári éjen pompás
látványaként a természet
örömének,
boldogságom ők adják hírül a halandó
létnek.
Bizonyítva kérkedők szemének,
mit oly régen letakart sötét leplével az idő,
– élek, és ti lássátok meg a csodát! Élek!
Érjen lelkem csak annyit, mint
rozsdás szög korhadt fában,
mit már kihúzni sem érdemes,
ha a szerelem tüzes virága nyílhat
sápadt szívemben.
Jőj hát, édes pillanat, és te, drága szépség,
ragadj magaddal el!
Éljek boldogan veled, míg e fáradt szív
csak egyet is ver.